EFOTT 2018: az év legnagyobb hallgatói fesztiválja

Program időpontja: 
2018. július 10. - 2018. július 16.
 
Az EFOTT a maga 113 ezres látogatószámával az egyik legjelentősebb fesztivál a magyar fiatalok körében. Azonban az EFOTT nemcsak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók gasztro-, sport és kulturális életének fellendítésére is. 
 
2018-ban is a Velencei-tó strandján rendezik meg július 10-16. között a fesztivált, ami a szervezők elmondása szerint nagyobb parti lesz, mint valaha. Sőt, 2018-ban a tavalyi évhez hasonlóan egy nappal hosszabb lesz az EFOTT, így vasárnap is teljes programmal készül a fesztivál.
 
Strand, color party, habparty, kertmozi, színház, wakeboard, koncertek, street food, bungee jumping, strandfoci, jó pár nemzetközi név és több, mint 120 magyar fellépő egy helyen.
 
A folyamatosan új és így megunhatatlan zenét komponáló Dub FX az EFOTT-on lép majd újra színpadra olyan világhírű fellépők mellett, mint John Newman, Jessie J, Lost Frequencies és a Volbeat. A páratlan nemzetközi felhozatal mellett természetesen a hazai kedvencekről sem feledkeznek meg a szervezők.
Az eddig bejelentett legkedveltebb hazai nagyokat a Punnany Massif, a Halott Pénz, a Wellhello és Majka&Curtis is erősíti, de nem marad távol a Brains, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája sem. Mellettük igazi kuriózumnak számít Rúzsa Magdi koncertje is, aki idén vesz részt először az EFOTT-on. The Biebers, 30 Y, Mary PopKids, Belga, Hősök, Animal Cannibals vagy akár Metzker Viki – úgy tűnik, lesz bőven miből válogatni.
 

(X)