Maya – új bemutató a Budapesti Operettszínházban

Fotó: Gordon Eszter

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után tűzte műsorára újra a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettjét, a Mayát. A premieren a korábbi előadások és a nagysikerű tévéfilm olyan ikonikus szereplői is jelen voltak, mint Almási Éva, Galambos Erzsi, Lukács Sándor vagy Zana József.

"Fényes Szabolcs csodálatos zeneszerző és az Operettszínház legendás igazgatója volt. Én magam és a művészeti tanács is úgy gondolta, hogy jelen kell lennie ezen a színpadon. Sokat beszélünk Lehár Ferencről, Kálmán Imréről, Ábrahám Pálról, de van egy másik vonulata is a magyar operett szerzőknek, akik, mint Fényes Szabolcs is, a legelső vonalhoz tartoznak, még akkor is, ha később éltek és alkottak, mint a nagy elődök. Boldogok vagyunk, hogy ez a bemutató létrejöhet, ami nem kismértékben köszönhető a jogtulajdonos Gém Györgynek" - mondta Lőrinczy György, az Operettszínház főigazgatója a premiert beharangozó sajtótájékoztatón.

Az eseményre meghívást kapott az 1967-es bemutató két sztárja, Felföldi Anikó, akit Madeleine-ként láthatott annak idején a közönség, és Harsányi Frigyes, aki Charlie szerepében debütált az Operettszínházban.

Felföldi Anikó elmesélte, hogy a tényleges bemutatót 1966 nyarán a Feneketlen-tó melletti Budai Parkszínpadon tartották, majd ugyanazzal a szereplő gárdával került be az Operettszínházba a produkció. Nagy előnyt jelentett, hogy a próbafolyamat során jelen volt Fényes Szabolcs, az ő irányítása mellett született meg a végleges zenei anyag. A szövegeket Romhányi József írta, a koreográfiát az Operaház akkor már igen neves művésze, Seregi László készítette vendégként, a rendező a felejthetetlen Horváth Tivadar volt, a zenekart Körmendi Vilmos dirigálta.

 Harsányi Frigyes 26 éves volt, amikor megkapta Charlie szerepét, pont ennyi idős a mostani előadás Charlie-ja, Gömöri András Máté, akinek ez az első bonviván szerepe. Harsányi Frigyes felidézte a ma már legendás előadás főbb szereplőit. Mayát Lehoczky Zsuzsa játszotta, aki akkor már hatalmas sztár volt, köszönhetően a My fair Lady elképesztő sikerének is. A táncos komikus párt, Rudit és Barbarát Rátonyi Róbert és Galambos Erzsi formálta meg, a Madeleine-t alakító Felföldi Anikó partnere Németh Sándor volt, Bambó, a zenebohóc szerepében pedig Sárdy János volt látható.

 A mostani előadás zenei vezetője, Bolba Tamás azt hangsúlyozta, hogy az Operettszínház az egyetlen játszóhely ma Budapesten, ahol egy ekkora zenekarral (negyven fő) és stábbal létre lehet hozni egy ilyen minőségű zenés színházi előadást. Mint mondta, nem volt könnyű dolguk a zenei anyag elkészítésénél, mert az eredeti, 1931-es ősbemutató kottáinak nagy részét nem találták meg, mégis, "a jogtulajdonos Gém György által segített produkció megpróbál egy valamikori legelső könyvhöz hűen igazodni. Bízom benne, hogy egy csodálatosan szép muzsikát, igazi minőségében és volumenében fogunk tudni megszólaltatni"– tette hozzá a zenei vezető.

 Az előadás rendezője Réthly Attila arról beszélt, hogy a rendkívüli szcenikai igényeket igénylő darab színpadra állítása kapcsán hamar eljutottak ahhoz a gondolathoz, hogy egy álomgyárat jelenítsenek meg. "A 20. század eleji filmgyárak mintájára egy olyan közeget találtunk ki, hogy a boldogság- és álomkeresés, ami az egész darabot át- meg átszövi, a "gyári oldalról" is látható legyen, vagyis megjelenjen benne kicsit a mi szakmánk, a mi életünk és annak a fonákja, azaz egy fajta backstage hangulat is. Ez ad lehetőséget arra, hogy gyors váltásokkal frappáns és megújuló szcenikai világot teremtsünk."

 A Maya címszerepét Fischl Mónika és Bordás Barbara alakítja, akik olyan elődök nyomában járnak, mint Karády Katalin, Honthy Hanna, Lehoczky Zsuzsa és Almási Éva. A két művésznő boldog, hogy a klasszikus primadonna szerepek után egy másféle zenei világba is kalandozhatnak, és A chicagói hercegnő után ismét egy táncosabb, bohémebb szerepet ölthetnek magukra.

Partnereik Dolhai Attila, illetve Gömöri András Máté lesznek. Barbaraként Szendy Szilvi és Gubik Petra lép színpadra, aki ezzel a szubrett szereppel debütál az operett műfajban. Madeleine-ként Auksz Éva és Dancs Annamari mutatkozik be, mellettük Dixiként Kiss Zoltán és Laki Péter brillíroz. Brasch Bence és Kocsis Dénes formálja meg Rudit. Csuha Lajos és Oláh Tibor lesz a Varietéigazgató, Mészáros Árpád Zsoltnakpedig különleges szerepkombinációt talált ki Réthly Attila; az első felvonásban feltűnő Gorillát és Bambót, a vajszívű zenebohócot egyaránt ő játssza majd, szintén Gorilla lesz Laklóth Aladár, míg a másik Bambó szerepében Földes Tamást láthatják majd a nézők. Az előadás további szereplői: Petridisz Hrisztosz, Miklós Attila, Langer Soma, Péter Richárd és Csere László.

A koreográfus Lőcsei Jenő, a látványvilágért Khell Csörsz díszlettervező és Velich Rita jelmeztervező felel. A zenei vezető, Bolba Tamás mellett a másik karmester Dinyés Dániel, karigazgató Szabó Mónika. A hangszerelésben az előadás karmesterein kívül Fekete-Kovács Kornél és Podráczky Ákos működött közre. A sajtóeseményen az újságírók ízelítőt kaphattak a darab nagy slágereiből, mint a Luxusvonat, az Álmaimban valahol vagy a Végy egy sétapálcát.

(X / Fotók: Gordon Eszter)

Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter