A magyar Versailles megint szép lesz

Miközben már dolgoznak a fertődi Esterházy-kastély helyreállításának második szakaszán, befejezés előtt áll az elsõ ütem. A több mint két éve tartó felújításra eddig mintegy 4 milliárd forint támogatást nyert a kastély.

A tavasszal befejezõdõ első ütemben egyebek között elkészül valamennyi belső restaurálási munka, megújulnak a dísztermek és a külső homlokzat, új tetőszerkezetet kap a bábszínház, és régi szépségében fogadja a vendégeket a belső udvar. A második ütemben a többi közt restaurálják a kínai lakk kabinetet és a porcelánszoba falképeit, felújítják a télikertet, helyreállítják a bábszínház-narancsház épületegyüttesét, és fogadóépületet emelnek. A magyar Versaillesként is emlegetett kastélyegyüttes angolkertjének és rózsakertjének revitalizációját is megkezdik az idén. A második ütem és a park rendezése várhatóan 2013-ban zárul.

Ami a további fejlesztéseket illeti: kész a projektterv a kiskastély önálló rendezvényközponttá alakítására és Mária Terézia lakosztályának helyreállítására. Az „Eszterházi tündérkert” terve pedig különleges gyermekmúzeum és foglalkoztató létesítését és a Pálmajor helyreállítását tartalmazza.
(mti)