Belföldi cikkek

2012. augusztus 04.

Ahol biztosan jót főznek nekünk

A budapesti Onyx étterem kapta a 2011-es év éttermének járó díjat a Dining Guide étteremkalauztól. A 2004-ben alapított díj az egyik legrangosabb elismerés a magyar vendéglátóiparban. A zsűri gasztronómiai szakértőkből, újságírókból, diplomatákból, üzletemberekből és szakácsokból állt...

Ugrás a lapra
2012. augusztus 04.

A magyar Versailles megint szép lesz

Miközben már dolgoznak a fertődi Esterházy-kastély helyreállításának második szakaszán, befejezés előtt áll az elsõ ütem. A több mint két éve tartó felújításra eddig mintegy 4 milliárd forint támogatást nyert a kastély.

Ugrás a lapra
2012. augusztus 04.

Ízek, imák – szerelmem Nyugat-Dunántúl

Turistaúton, városlátogatáson jól tesszük, ha szemünket és fülünket nyitva tartjuk, hogy befogadhassuk azokat az ismereteket, amikkel idegenvezetőnk áraszt el. És van, ahol a lelkünk is befogadóvá lesz. A Nyugat-Dunántúli Turizmus Zrt.

Ugrás a lapra
2012. augusztus 04.

Fejedelemfióka fészke: Regéc

Vannak tájaink, amiknek a látványával sosem tudok betelni, járjak bármely évszakban is arra. Az egyik ilyen a Zemplén, amelynek vulkánikus eredetű hegyhátai, hullámai, süveghegyei úgy táncoltatják a tekintetet, mint kotta a vonót. Kell-e ennél vadregényesebb hely egy várnak? Aligha.

Ugrás a lapra
2012. július 30.

Sopron – a sörön túl

Vajon hány olvasónk tudja, hogy Sopron vízparti város? Ha az Alpokalja gazdag vízgyűjtőterületét és a Fertő-tó közelségét vesszük, végül is nem meglepő a tény.

Ugrás a lapra
2012. július 30.
Nyugaton a helyzet felülmúlhatatlan

Nyugaton a helyzet felülmúlhatatlan

A turizmusban – mint a piac bármely más területén – többnyire éles konkurenciaharc folyik a versenytársak között. Vannak azonban, akik szerint az együttműködés célravezetőbb megoldás, amellyel a szolgáltatók és mindenekelőtt a pihenni-nyaralni vágyók is csak nyerhetnek.

Ugrás a lapra

Oldalak