ÚJRA EREDETI HELYÉN LÁTHATÓ TUTANHAMON MASZKJA

Befejezték Tutanhamon halotti maszkjának restaurálását: a világhírű aranymaszk letört szakállának helyreállítását követően a műkincset visszahelyezték december közepén az eredeti helyére, a kairói Tahrír téren álló Egyiptomi Múzeum vitrinébe.

Mint ismert, 2014 augusztusában a vitrin karbantartási munkálatai közben tört le Tutanhamon halotti maszkjának fonott szakálla – a kétségbeesett kurátorok akkor nem a megfelelő anyaggal ragasztották vissza a sérült darabot.

Több mint kilenc héten át folytak a restaurálási munkálatok, amelynek során lézeres szkennelés segítségével hozták létre a maszk negatív mását, amely lehetővé tette a 3300 éves lelet tárolását és szállítását.

„A legnagyobb kihívás először is a szakáll eltávolítása volt. Ezt kizárólag mechanikus úton, fából készült eszközökkel hajtottuk végre, hiszen a fémszerszámok megkarcolták volna az aranymaszkot” - mondta Christian Eckmann, a restaurációval megbízott egyiptomi-német szakértői csoport vezetője.

(MTI)