Z mint... Zambézi, Zambia, Zimbabwe - 2. rész

A nyolcvanas évek elején járunk. Közép-Afrika országai alig tíz éve ünneplik csak a gyarmati sorból való felszabadulásukat: az élmény még friss, az indulatok hevesek, és a háború után helyre nem állított épületek és infrastruktúra gyors bomlásnak indul. Korrupció és a földrészen maradt fehérekkel szembeni passzív ellenállás a jellemző. De új hullám is érkezik Közép-Afrikába. Fiatal, kalandvágyó bevándorlóké, akik az új rendszertől gyors meggazdagodást, és könnyű életet remélnek.

Akkoriban a livingstone-i nemzetközi repülőtér kissé megtépázott volt. Koszos vámpultok, sűrűn eltünedezõ bőröndök, fullasztó meleg és számtalan fekete hordár tolakodó tömege fogadta a kevés érkezõt. Túl kedves, túl gyors «yes, bwana» bólintás a hordárok részéről, átható, merev tekintet a mindenhol ott lévő katonáktól és nyájas műmosoly a vámhatóság embereitõl: ezen a három vadcsapdán kellett átjutni hőseinknek is, annak a bizonyos öt fiatalnak, akit az elsõ részben már emlegettünk.

Viktória

Livingstone Zambia második legnagyobb városa, a harmincas évekig főváros is volt. Tőle csak néhány kilométerre van a világ legszélesebb és egyik leggyönyörűbb vízesése, a Viktória. Két ország Zambia és Zimbabwe határán fekszik, és százméteres magasságban egy híd köti össze a két oldalt.

A vízesés nevében lévő erő és nemesség nem túlzás: még a legcinikusabbak is elnémulnak a monumentális zuhatag látványától. A Zambézi folyó több lépcsőben száz méteres szakadékba zuhanva önti vizét a mély árokrendszer katlanába. A robaj fülsiketítő, és a vízpára háromszáz méterig is felemelkedhet. Ez az esős évszakra jellemzõ, november és április között. A száraz évszakban a Zambézi vízhozama lecsökken, és több száz méter hosszan láthatóvá válik az árokrendszer sziklarengetege.

Az öt huszonéves fiú az extrém sportok bolondja volt. A városi kavalkádból kikerülve megnézték maguknak a vízesést, és jött az ötlet: kötélugró- és raftingtábort építenek ki mellette. Nem először voltak a kontinensen, nem kellett nekik bemutatni az országot. Ne vedd túl komolyan az életet, és ne légy átverhetõ! – ezt a két szabályt kellett csak betartaniuk a siker érdekében.

Kié a híd közepe?

A Viktória-vízesés és környéke akkoriban kihalt volt. Alig járt oda turista, és inkább csak Livingstoneból jöttek át néha kocsival az emberek piknikezni. A zambiai hatóságok lomha kíváncsisággal figyelték a fiúk ténykedését: nem adtak sok idõt a „prérire települt kölköknek”. A társasági életre kiéhezett fehér telepesek viszont pillanatok alatt az új klubba szoktak, és a következõ évben már a külföldi turisták is sorban álltak egy ugrásért.

A második év végén a fiúk már háromszoros haszonnal dolgoztak, és erre megmozdultak a zambiai és a zimbabwei oldalon is. Jó afrikai szokás szerint mindkét részről különadót vetettek volna ki a csapatra. A szalmalángként fellobbanó jogi huzavonában azonban egyetlen dolog volt a mozgatórugó: a két ország rejtett rivalizálása. A fiúk a kötélugrás pontját ugyanis a híd kellõs közepére tették, és mivel a két ország nem tudott megegyezni abban, hogy kihez tartozzon a híd közepe, a néhány négyzetméternyi területet senki földjének nyilvánították...

Az adók elmaradtak, és azóta a vízesés köré mindkét oldalon idegenforgalmi központ épült étteremmel, bárral és a kijelölt nemzeti park színeibe finoman elrejtett luxusbungalókkal.

Nyami Nyami dühe

A folyó felsőbb szakaszán az ötvenes évek végén fejezték be egy vízduzzasztó-gát építését. Az így létrejött Kariba-tó a világ második legnagyobb mesterséges tava, és a gát fedezi a két szomszéd ország energiaszükségletének nagy részét. Négy esztendeig épült, és éveken át tartott az elárasztásra kijelölt területek kitelepítése is. Az óriási víztükör ma már turisztikai célpont (a zimbabwei oldal jobban kiépített). A hatalmas tó csodálatos, vadregényes tájakkal övezett, és jobb szafaricélpont, mint az elturistásodott szomszédos országok. Létrehozása viszont olyan geológiai változásokat idézett elõ, amik rendszeres földrengéseket okoznak a környéken.

Kissé aggasztó, hogy a pontos okot a mai napig nem tudják meghatározni. A tonga törzs hiedelme szerint mindenesetre Nyami Nyami, a folyam kígyó alakban élõ istene lázadt fel a gát ellen, a rengések miatt a vízen hirtelen keletkező örvényeket is neki tulajdonítják. Az ottani halászok nyakukba akasztott medállal járnak az amúgy halban gazdag tóra, és a gát környékén ki babonából, ki üzletbõl faragja számolatlanul a medáltalizmánokat.

Mátrai Johanna