Külföldi cikkek

2013. július 30.

Cetcápák között a Maldív-szigeteknél

Ahogy fejlődött a technika, úgy került az ember számára egyre elérhetőbb közelségbe a tengerek, vizek mélye, és bár rengeteg veszélyt rejtett, egy olyan világ tárult elé, amilyet azelőtt elképzelni sem tudott. (Vagy ha mégis, hát helytelenül.) A búvárkodás még ma is kockázatos és...

Ugrás a lapra
2013. július 21.

Buli a Hellas.HolidayLines-szal – mediterrán módra

A kényelmes apartmanunk hûs teraszán elfogyasztott, ízletes reggeli után irány a homokos part!

Ugrás a lapra
2013. július 21.

Pozsonyban és környékén kirándultunk

Északi szomszédainkhoz nem csak a közelség miatt szeretünk kirándulni, hanem mert olyankor kicsit haza is járunk. Úti célunk ezúttal a főváros, Pozsony, azt megelőzően pedig egy kisebb körút volt tőle északra, hogy ízelítőt kaphassunk Szlovákia ezen zamatos és kalandos szegletéből.

Ugrás a lapra
2013. július 21.

Bécs – kicsit másképp

Miközben a közeli monitor folyamatosan ontotta digitális információit a helyzetünkről, sebességünkről, a várható megérkezésről meg hasonlókról, én alig bírtam levenni a szemem az elsuhanó tájról. Életem jelentős részét volán mögött töltöm, és az ilyen ritka alkalmakkor, mikor nem abba...

Ugrás a lapra
2013. június 21.

Németország az árvíz után is várja a vendégeket

Jó hír az utazóknak, akik az elkövetkező hetekben szeretnék meglátogatni az úticél Németországot: az árvíz által érintett városokban és községekben a Duna, az Elba, a Mulde és a Saale mentén nagyrészt ismét helyreállt a turisztikai infrastruktúra.

2013. május 18.
Neuschwanstein kastély

15 ezer külföldi vendég választotta ki Németország TOP 100 látványosságát

A külföldi vendégek döntöttek: a turisták szemében a Neuschwanstein-kastély a legkiemelkedőbb látványosság Németországban. A lista második helyére az Europa-Park került Rustban, a dobogó harmadik fokát pedig az UNESCO-világörökség, a kölni dóm foglalhatja el.

2013. április 21.

Gyorsabban halad az „új Germanwings”

Már foglalhatóak az új tarifa ajánlatok – Véglegesítették a Hamburgból, Berlinből és Düsseldorf-ból induló járatok átvételi időpontját – Új codeshare megállapodás a SWISS és a Germanwings között.

2013. április 10.

BESZÁLLÁS AZ S4-ES CSARNOKBA

Az Air France és az Aéroports de Paris összefogott, hogy a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren tovább javítsa utasai fogadását, illetve, a számukra nyújtott szolgáltatásokat, azzal a céllal,hogy még nagyobb nemzetközi forgalmat vonzzon, és megerősítse ezáltal a „legelső európai...

2013. március 31.

A tűz országa: Azerbajdzsán

A hanyatló napkorong lapos sugarai meredeken verődtek vissza a hatalmas kőtáblákról, meleg színekkel takarva be a hegyoldalt és a lába előtt elnyúló tájat. A Kaukázus utolsó nyúlványain állhattunk, mert alattunk már semmiféle domborulatban nem botladozott szemünk.

Ugrás a lapra
2013. március 31.

Innsbruck: nekünk pálya

Az ember csak egy hegyi városban érzi igazán emberi élete minden apró atomjának súlyát. A lassú öregedés miatt kortalannak tűnő havasok csúcsai pengeélesek, levegőjük vákuumtisztaságú, és szinte harapni lehet.

Ugrás a lapra

Oldalak